GAÁL FERENC MAGYAR MŰVELŐDÉSI EGYESÜLET

Kelebia

CSSP-ZENEOKTAT-2023-0015
"Adtam én vizet egy madárnak"
 
 
A Gaál Ferenc Magyar Művelődési Egyesület szervezésében 2017 őszén alakult a Bodza citeracsoport a helyi kisiskolások bevonásával, részvételével. Idővel és sok gyakorlással egy haladó és ügyes citera zenekarrá fejlődött a csoport. Gyarapodott a csoport létszáma és jelenleg 7 tagjuk van (általános iskolás és középiskolás korú kelebiai fiatalok). Művészeti vezetőjük és oktatójuk Gazsó Tibor. Az oktatásban Juhász Gyula a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkatársa valamint Mihók Attila kiválló Dél-vidéki citeraoktató is szerepet vállal. Fontosnak tartják a népzenei hagyatékunk minél autentikusabb elsajátítását, tolmácsolását. Az autentikus népzenei hagyományokon alapuló közösségépítést tekintik fő céljuknak. Több citeracsokrot állítottak össze az elmúlt időszakban. Láthatóan a fiatalokat közösséggé formálja a hangszeren való muzsikálás lehetősége. Kölcsönkért, leselejtezett hangszereken tudtak eddig muzsikálni, illetve önerőből tudták csak fönn tartani magukat. Viszont az előző három éven keresztüli támogatások a Csoóri Sándor Alap részéről lehetőséget adtak saját, új hangszerek megvásárlására, illetve olyan szakmai szintű fejlődésre melyet elképzelhetetlen lett volna önerőből megvalósítani. Jelenleg minden kiszenésznek van saját hangszere. Az idei CSSP-ZENEOKTAT-2023-0015 kódszámot viselő pályázati támogatásból a leszakadt húrokat és a hangszereken fellelhető hibákat javíttattuk meg a magyarkanizsai Domonkos hangszerkészítővel aki a citerákat is készítette - ezáltal egy délvidéki hangszerkészítőnek is lehetőséget tudtunk teremteni. Az oktatónk heti 3 alkalommal tartott foglalkozásokat havi 24 órában. Új tájegységek muzsikálási technikáit tanulták meg a citerásaink. Több új dalt tanultak melyekkel fel tudott lépni a citeracsoport illetve versenyen a szakzsűri véleményéből tudott tovább fejlődni.A téli és a tavaszi szünet idején szervezett szakmai továbbképzésen Mihók Attila citeraoktató folalkozott a citerásainkkal. Valamint a támogatásból egy citeratalálkozó megrendezésére is sor került Kelebián. 
Az alapítvány támogatása hosszú időre egyenes utat és magas szintet biztosít a kelebiai Bodza citeracsoport hangszer tanulási lehetőségeinek. Ezáltal lehetőséget ad közösségben maradásra, közösségben való megmaradásra.Köszönjük!
 -Fellépések:Csókán,Törökkanizsán,Szabadkán,Palicson
                   Ludason a Citera pendüljön,ének zendüljön szakmai                  megmérettetésen
                   Ludason a Libanapokon
                   Hajdújáráson a Szüreti napokon
                   Kelebián  a Búcsún, a Karácsonyi műsoron a Szüreti Napokon, a Citeratalálkozón
-Rendszeres heti háromszori összesen havi 24 órás folyamatos citera-foglalkozások megtartása
-2 új citeracsokor(Moldva,Somogy) valamint az  előző csokrok gyakorlása ls szakmai kijavítása 
-Kicserélt húrok és feszítőkulcsok valamint felületkezelése a hangszereknek
-Szakmai továbbképzésen való részvátel a téli és a tavaszi szünet idején
-Egy saját szervezésű Citeratalálkozó Kelebián lebonyolítása szeptemberben
 
Összegzésként elmondhatjuk, hogy a támogatásnak köszönhetően közösségépítő, hagyományőrző, kulturális programokon vehettek részt a citerásaink. A Gaál Ferenc Magyar Művelődési Egyesület célja az, hogy morális értékeket adhasson át a fiataloknak, amelyeket magukkal vihetnek a próbaterem falait elhagyva is. Úgy gondoljuk, hogy ezt elérnünk főként a hagyományok ápolásán, a kultúránk megőrzésén keresztül sikerülhet.
 
Köszönjük a támogatást, mellyel hozzájárultak közösségteremtő népi kultúránk megőrzéséhez!
 
Fotógaléria:
 
1.jpg2.jpg
 
Citeratalálkozó Kelebián:
 
8.jpg
 
Vendégeink  a szeptemberi találkozón:
 
 
 4.jpg5.jpg
6.jpg7.jpg
 
Citerapróba:
 
img_20231220_193722_226.jpg
 
Szakmai képzésen Mihók Attila citeraoktatóval:
 
img_20240112_095853_567.jpg
 
Ludasi Libanapokon:
 img_20231119_171257_500.jpg
 
 
Pünkösdölés Kelebián:
 
 
img-8611da12c962888464151a823dcc04e1-v_1.jpg
 
Támogatónk:
 
csoori_poster.jpg
 
 
 
 


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 71
Tegnapi: 1
Heti: 71
Havi: 94
Össz.: 4 570

Látogatottság növelés
Oldal: Beszámoló:Bodza
GAÁL FERENC MAGYAR MŰVELŐDÉSI EGYESÜLET - © 2008 - 2025 - mmegaalferenc.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »